TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A Sofitel Ries-Link 2014-es évjárata is hazai gasztronómiai szakemberek bevonásával készül Szentesi József borásznál.

A Sofitel Budapest Chain Bridge saját csapatot alapítva, hétről-hétre vesz részt a szőlészet mindennapjaiban, hogy végül egy olyan bor készülhessen, amelyet valóban a hotel saját borának hívhatnak.


Szeptember 17-én egy rendhagyó szürettel kezdődött el a 2014—es RiesLink kézműves bor megalkotása. Szentesi József nadapi szőlészetében egy exkluzív kis csapat jelenlétében mutatta be a Sofitel, milyen is egy francia életérzéssel megfűszerezett szüret. Vagyis a résztvevő kritikusok és újságírók elsősorban nem a fürtökre koncentráltak, sokkal inkább a sajtokra, sültekre és a 2013-as Ries-Linkre. A vendégek közül többen részt vettek a bor tavalyi megalkotásában, így a társaság felfokozott hangulatban várta a kóstolást.

A tavalyi bor már kapható a Paris Budapest Étterem és Bárban, és úgy látszik jól sikerült, mert a szálloda folytatja a kezdeményezést. A 14-es rizling is ott lesz a saját márkás termékek között, ahol már megtalálható az a Castillo de Canena olíva olaj, amelyet külön a budapesti séf rendelésére és felügyelete mellett palackoztak egyedi címkével a világ egyik leghíresebb olíva manufaktúrájában. A jó minőségű alapanyagok és beszállítók mellett elkötelezett Sofitel Budapest Chain Bridge exkluzív termékeinek az üzenetét valahogy így lehetne összefoglalni: „bárhol járhatsz a világban, ezt a pillanatot csak itt élheted meg!”

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése