TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

IT cégek a jövő programozó lányaiért

7136
Neves IT vállalatok sora egy most induló, nagy ívű program keretében fogtak össze, hogy a jövőben minél több lány válasszon hivatásaként valamilyen technológiai szakmát.

Európa a technológiai fejlődés fenntartásához szükséges szaktudás hiányával küzd, és ez alól Magyarország sem kivétel. Annak ellenére, hogy a programozói és más műszaki szakmák nagyon keresettek a munkaerőpiacon, a női munkavállalók aránya elenyésző ezeken a területeken: 10 százalék alatt van. A független, magyar non-profit szervezet, a Skool alapítói azt tűzték ki célul, hogy a lányoknak már egészen fiatal korukban megmutassák, a technológia világa izgalmas és számukra is nyitott. Ezt pedig egy új, az eddigiektől teljesen eltérő szemlélettel szeretnék megvalósítani globális sikereket elért hazai és nemzetközi IT vállalatok bevonásával.

„Hiszünk abban, hogy minél több női munkavállaló és vállalkozó szerepvállalása a technológia területén egy gazdagabb és még sokszínűbb innovációs környezetet teremt majd” – fogalmazta meg a Skool vízióját Koleszár Szilvi, a szervezet társalapítója.

A geek az új szexi
A most induló program legfontosabb eleme a július 21. és augusztus 1. között tartott kéthetes nyári tábor lesz. A táborban 15 lány vehet majd részt, akik egy izgalmas „Vénusz misszió”-ra keresztelt űrhajós projektet fognak közösen megoldani. Ehhez szakmai támogatást a legjobban képzett hazai szakemberektől kapnak, a tanterv kidolgozásában pedig olyan nemzetközi szakértők is aktívan segítenek, mint a Public Prep és Ashley Gavin, a Girls Who Code tananyagért felelős igazgatója. Ashley Gavin május 30. és június 2. között Magyarországon tartózkodik és segít a hazai trénerek felkészülésében, annak érdekében, hogy a táborban résztvevő lányok a lehető legszínvonalasabb oktatást kapják.  

A táboron felül a Skool szervezésében egynapos szakmai workshopokat is tartanak sikeres IT cégeknél: az NNG-nél, a Yahoo-nál, a Morgan Stanley-nél és a több mint 25 éves banki szoftverfejlesztői tapasztalattal rendelkező Dealogicnál. A helyszínt a műhelyek esetében maguk a cégek biztosítják, ahogyan az oktatókat is. Az egynapos foglalkozást a vállalat legjobb szakemberei fogják tartani, akik többségében a hölgy kollégák közül kerülnek ki. A pontos program minden cégnél eltérő. Az NNG-nél például, a világhírű iGO Navigációt fejlesztő vállalatnál a grafikai és animációs tervezés alapjaival ismerkedhetnek meg a program résztvevői. A programot ezen felül olyan sikeres vállalatok támogatják, mint a Facebook, vagy a Mimox, amely már 15 éve foglalkozik informatikai karrierekkel.

A Skool jövőbeni tervei között szerepel, hogy programjukat kiterjesszék, és gyakorlatorientált műhelyfoglalkozásaikat az általános iskolák felső tagozatába, ősztől pedig a vidéki városokba is eljutassák: ennek első lépéseként szeptemberben a digitális bankolással foglalkozó cég, a Misys – korábban IND Group – miskolci irodájában tartanak műhelyfoglalkozást.

Közösséget szeretnének építeni
A technológia oktatása forró téma az egész világon éppúgy, mint a nemek arányának kiegyenlítése ezen a területen. Magyarországon is több olyan sikeres és elismert kezdeményezéssel találkozhatunk, amelyek már valamilyen formában foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A Skool ezekkel együttműködve, és ezeket a startup-kultúrára jellemző dinamizmussal és a már sikeres IT vállalatok felhalmozott tudásbázisával kiegészítve szeretné megvalósítani misszióját. A hosszú távú cél pedig egy olyan közösség létrehozása, amelyben a fiatal lányok folyamatos támogatást kapnak ahhoz, hogy a jövőben férfi kollégáikkal egyező esélyekkel indítsák el karrierjüket.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése