TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Az Év Fiatal Vállalkozója

6747
Idén a LEDNAGYKER webáruházat üzemeltető JCQ Hungary Kft. tulajdonos ügyvezetője, Szórádi Bence vehette át a díjat.

A villamosmérnökként végzett Szórádi Bence szerint sikerének titka abban rejlik, hogy munkája során mindig alázattal viseltetett a szakmája iránt: „Örülök, hogy a fizika és a kereskedelem iránti érdeklődésem mára üzleti sikerré alakulhatott. Bízom benne, hogy példámon keresztül más fiatalok is veszik majd a bátorságot és belevágnak saját ötleteik megvalósításába.” - mondta el az ügyvezető.

Szórádi Bence már a középiskolai évek alatt saját műszaki fejlesztésein dolgozott, a győri Széchenyi István Egyetem villamosmérnöki szakának elvégzése után pedig LED fényforrásokkal kezdett kereskedni. Először Németországból importált termékeket, majd a diplomamunkája keretében létrehozott saját LED fényforrását értékesítette, amiből több száz darabot adott el saját márkanév alatt. Ennek köszönhetően tevékenységére sorra figyeltek fel a piac szereplői, és mára a LEDNAGYKER webáruház Magyarország meghatározó LED fényforrás értékesítőjévé vált, ami saját csatornái mellett számottevő viszonteladói hálózattal is rendelkezik.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke szerint: „Szórádi Bence bebizonyította, hogy nem csak Budapesten lehet sikeres egy fiatal, ha vállalkozni akar! Bence az egyetemi tanulmányai mellett álmodta meg, és hozta létre cégét, ami kitűnő példája annak, hogyan lehet egyszerre tanulni és érvényesülni az üzleti életben. Jó példa ő a fiatalok számára, mert úgy kapta kézhez a diplomáját, hogy amikor kilepett a munkaerőpiacra már megteremtette saját és jelenlegi munkatársai munkahelyét.”

A FIVOSZ alapító elnöke hozzátette: „A díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el, azokat a vállalkozókat, akik koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A nyertes a Mol Nyrt. által felajánlott 100 ezer forint értékű üzemanyagkártya mellett számos csúcstalálkozón képviselheti korosztályát a nemzetközi üzleti életben is.”

Az idei díj a Fiatal Vállalkozók Hete záró gáláján került átadásra, amin részt vett többek között Martonyi János, Magyarország külügyminisztere is.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése