TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Lesz-e új magyar multi a kozmetikai iparban?

6532
A Dr.Kelen alapítóját, Dr. Kelen Andrást és a cég kereskedelmi és marketing vezetőjét, Kelen Rékát kérdeztük.

Fény és mozgás. E két fogalom áll egy hazai tulajdonú, saját fejlesztésű, tartósítószer-mentes egészségtudatos kozmetikumokat forgalmazó cég tevékenységének középpontjában. A 20 éve hitel nélkül működő család vezette vállalkozás évente mintegy 10 új, saját fejlesztésű termékkel rukkol elő, amelyek immáron az országos láncok polcain is megtalálhatóak. Tavaly a válság ellenére is növelni tudta árbevételét. A termékeiken a Dr.Kelen felirat nem csak egy „márkanév”, hanem a család igazi vezetékneve. A Bt. cégformát is tudatosan választották, ezzel jelezve üzleti partereiknek, hogy a társaság mögött egy teljes anyagi felelősséget is vállaló család és nem egy névtelen, befektetői csoport áll.

Mi a sikerük titka? Márkáról, termékelőnyökről, a növekedésről és annak korlátairól, a jövőbeli tervekről beszélgettünk Dr. Kelen András alapítóval és Kelen Réka kereskedelmi és marketing vezetővel.

A családi vállalkozásnak nyilván vannak előnyei. Ebből észlelnek valamit a fogyasztók?

Dr. Kelen András: Pontosabban a Dr.Kelen inkább egy család vezette vállalkozás és nem családi vállalkozás. Akkor jó, ha a fogyasztó nem veszi észre, hogy ez egy családi vállalkozás, vagy multi, a lényeg az, hogy a termékek minősége mindig kifogástalan legyen és a vevő azt kapja, amit a címke és a reklám ígér.

Kelen Réka: A jövőben erőteljesebben szeretnénk majd megjeleníteni a családi vonatkozást. Úgy gondoljuk, hogy ha valaki a nevét adja termékeihez, az nagyobb felelősséget jelent, de egyben nagyobb bizalmat is ébreszt a fogyasztókban, de csak akkor, ha valóban kiemelkedő a minőség. A család vezette vállalkozásunknak célja, hogy a munkatársak is érezzék, hogy ez nem egy olyan munkahely, ahova bejönnek dolgozni és hazamennek, hanem annál több. Kollégáink elkötelezettek és jó egy összetartó, egymásra mindig számítani tudó csapatban dolgozni.

Megjelenik-e az üzleti filozófiájukban, hogy Önök nem csupán egy profittermelő gépezet, amely kizárólag eladni akar, hanem gondoskodni szeretnének más emberek egészségéről?

Dr. Kelen András: Ez a cég szakmaszeretetből és nem pénzszeretetből született. Amikor 1990-ben a Richter Gedeon Nyrt. – ahol 20 évig dolgoztam, a Fabulon, Fabulissimo, Richtofit fejlesztésén - eladta a kozmetikai ágazatot, a megszerzett kutató-fejlesztői tapasztalatom birtokában kezdtem el önállóan egészségtudatos, minőségi gyógykozmetikai termékek fejlesztését.

Terveznek külföldi terjeszkedést? Születik-e magyar multi a kozmetikai iparban?

Kelen Réka: Kis lépésekben, tudatosan haladunk, keressük a partnereket, de önerőből növekszünk.

Dr. Kelen András: Jelenlegi erősségünk a napozókészítmények, illetve ehhez kapcsolódóan a szolárium és önbarnító termékek fejlesztése, gyártása, továbbá a sport, mozgás szegmensben a fitness és a mozgásszervi problémákra ajánlott sósborszesz gélek. Folyamatos az innovációnk, de olyan gyökeresen új profilokat, mint például szépészeti kozmetikumok gyártása, nem tervezzük. A jövőt az egészségtudatos kozmetikumokban látjuk. Aktív termékeket készítünk, amihez megvan a szakmai hátterünk. Ezen a vonalon kívánunk továbbhaladni. Nem álmokat kergetünk, hanem tudatosan haladunk előre.

A válság ellenére növekedés tapasztalható a Dr.Kelen termékek eladásában. Hogyan lehetséges ez?

Dr. Kelen András: Három tényező kölcsönhatása támogatja előrelépésünket. Egyrészt a politikai közhangulat kedvezett számunkra, több nemzetközi kereskedelmi lánc is belistázta magyar termékeinket. Ennek köszönhetően végre a piac is rájött, hogy a hazai termék tényleg hazai munkahelyet teremt. Másrészt, mivel nem luxustermékeket gyártunk, készítményeink az átlagvásárló számára is elérhetőek. Harmadsorban, a vásárlók is tudatosabbak lettek, utánanéznek, hogy egy adott termék milyen hatóanyagokat tartalmaz, és nem csak a reklámok hatására vesznek le valamit a polcról.

Kelen Réka: Negyedik elemként a kommunikációt említeném meg. Cégünk erős gyógyszerészi és kozmetológiai szakmai alapokon nyugszik, erre épült fel kereskedelmi rendszerünk, s most a marketingben is erősítünk. Kommunikációnkban keressük az innovatív lehetőségeket, nemrég beszélő citylight-tal jelentünk meg, de készítettünk egy országos Nagy Naptesztet is, amely felmérte a lakosság napozási szokásait. A PR-t bizalomébresztőbb módszernek tartjuk, mint a hagyományos reklámot, és a jövőben is kreatív megoldásokat szeretnénk alkalmazni célcsoportjaink eléréséhez.

A termékek tekintetében milyen újdonságokra számíthatunk a jövőben?

Dr. Kelen András: Jelenleg 35-40% a SunSave márkájú napozó termékek aránya a termékeink között. Minden évben új készítményekkel jelenünk meg, egyre magasabb faktorszámú termékekkel, amelyek már az UV sugárzás több mint 90%-át is képesek kiszűrni. A napozószerek a fényvédelmen kívül már számos plusz tulajdonsággal is rendelkeznek, aktív sejtvédelemmel, fokozott barnító hatással, ezekre is kiemelten ügyelünk. A hagyományos erősségeink mellett a lábápolást tartjuk nagyon fontosnak, ezért tervezzük, hogy ezen a területen is hangsúlyosan megjelenünk. Árbevételünk jelentős százalékát kutatás-fejlesztésre fordítjuk. A mintegy 100 féle Dr.Kelen termék elsősorban speciális egészségügyi problémákra nyújt segítséget.

Kelen Réka: Napozókrémeken kívül az alakformáló készítményeink a legkeresettebbek. Ez a sor is folyamatosan bővült egy-egy napi problémára fókuszálva. A közeljövőben kerül forgalomba legújabb, organikus gazdaságból származó gyógynövénykivonatok is tartalmazó terméksorunk.

Mit gondolnak, mitől lehet még sikeresebb a Dr.Kelen márka?

Kelen Réka: Szakmai hátterünk, minőségi elvárásaink adottak. A marketing feladata, hogy ezt minél szélesebb körben kommunikálja.

Dr. Kelen András: Tudás alapú cég vagyunk, ráadásul a cég finanszírozása is kizárólag önerőből történik. Család vezette vállalkozásként óhatatlan köthető hozzá egy érzelmi szál is. Nekünk ez egy életforma. Minden nap jobbnak kell lenni és minden nap teljes odaadással kell dolgozni. Rajtunk és velünk dolgozó, elkötelezett munkatársakon múlik, hogy jól teljesítsünk. A családnevünket adtuk hozzá, ez garancia minden tekintetben, hogy itt állunk a cég mögött.

Természetes volt mindenkinek, hogy a „Dr.Kelen-ben” dolgozik majd?

Dr. Kelen András: Hát, kellett egy kis rásegítés! De komolyra fordítva a szót, arra törekedtünk, hogy gyermekeink szerezzenek máshol is tapasztalatot, és utána csatlakozzanak, ha akarnak. Hét, illetve három év multinál szerzett gyakorlat után ma már együtt dolgozunk.

Kelen Réka: Azt mondanám „benne volt a levegőben”, hogy bátyámmal, Dr. Kelen Ákossal is a család vezette cégben fogunk dolgozni, - de miért is ne, ennél személyesebb dolgot nem is tehetnénk, mintsem hogy a saját termékeinket, saját nevünk alatt építjük.

Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.
A szakdolgozatomat a Starbucks marketingkommunikációjából írtam. Két évvel később megcsörrent a telefonom, és egy hang azt mondta, hogy van egy szabad marketinges állás a márkánál.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése