TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A legnagyobb veszteségeket a rendezvényszervezési piac könyvelheti el: szinte 1/3-ára zsugorodott.

Amikor a cégek a költségvetéseik megnyirbálásában gondolkodnak, az elsők között teszik félre a nagyobb kiadásokkal járó rendezvényeket, hiszen ezek többségének csak nehezen mérhető a közvetlen hatása a cég profitjára.

A válság előtti évben 19.896 rendezvényt regisztrált a Magyar Turizmus Zrt. a kongresszusi tájékoztatója szerint, melyből 531 volt a nemzetközi rendezvény – többségében – konferencia vagy kiállítás. Ez az adat pedig 2012-ben már csak 18.380 rendezvény.

A rendezvények azonban főképp nem a számukat tekintve veszítettek több, mint 10%-t, hanem költségvetési kereteiket tekintve is.

A szakma képviselőivel történt interjúk alapján kiderült, hogy a visszaesés összegszerűen jóval félelmetesebb: helyenként – rendezvény típusonként – akár a 65%-os is súrolja. A marketing célú rendezvények: ügyfél találkozók, partyk, fesztiválok szenvedik el a legsúlyosabb visszaesést.

Kapcsolatok útján boldogulni?

A rendezvények a személyes kapcsolat-teremtést, a kapcsolatok közvetlen ápolását hivatottak teljesíteni. Arra pedig még mindig nagy az igény hazánkban, hiszen a legtöbb felmérés szerint Magyarországon csak kapcsolatok útján lehet boldogulni.

A rendezvényekről sem szívesen mondanak le a cégek, csak épp visszafogottabb programokkal, és inkább saját hatáskörben bonyolítják a cégek. A szervezéssel megbízzák a marketing- vagy a HR osztályt, akik legtöbbször ijedten állnak a kihívás előtt.

A sales feladata..

Az iparágban a Nexus Reklámügynökség végzett egy gyors felmérést 2013. márciusában épp ebben a kérdésben 50 nagyvállalati sales- és 50 HR vezető megkérdezésével.

A felmérés pontosan alátámasztotta ezt a trendet. A megkérdezettek 83%-a rendszeresen szervez ügyfél- és partner találkozókat, dolgozói rendezvényeket, és csak 17%-uk bíz meg ezzel külső rendezvényszervezőt, a többség saját hatáskörben gondoskodik róluk.

A megkérdezett vezetők fele azt mondta, hogy a bevételszerző rendezvények megszervezése a sales csoport feladata. 33%-uk szerint ezt jobb, ha valaki más szervezi a cégen belül. 17%-uk nem bízza a véletlenre: profi rendezvényszervezőt vesz igénybe.

Az újdonsült vállalati rendezvényszervezők számára a legnagyobb nehézséget a programötletek kitalálása, a megfelelő helyszín kiválasztása, és a catering megszervezése okozza.

 

 


A felmérés pontosan alátámasztotta ezt a trendet. A megkérdezettek 83%-a rendszeresen szervez ügyfél- és partner találkozókat, dolgozói rendezvényeket, és csak 17%-uk bíz meg ezzel külső rendezvényszervezőt, a többség saját hatáskörben gondoskodik róluk.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése