TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A szerelemért izzadtak a sztárok

5955
Egy perc alatt felforrósodott a hangulat a Valentin napi sztártekerésen.

Árpa Attila, feleségével Tomán Szabinával, Lola és kedvese, Brasch Bence, világklasszis kajakozónk Dudás Miklós és szerelme, valamint Szentgyörgyi Rómeó és Pordán Petra is nyeregbe pattant, hogy együtt, ám mégis versenyt tekerjenek a szerelemért Valentin nap alkalmából.

A WestEnd egész héten át tartó programsorozatának záróakkordjára nagy tömeg gyűlt össze az óriás, vöröslő szív körül. A sztárpárok döntőjét követően a civil szerelmesek tekerhették a tandemkerékpárokat, ezzel bizonyítva kitartásukat, na és persze fizikai erőnlétüket is. Izzadságcseppekben és füstölő pedálokban nem volt hiány. A biciklik előre ugyan nem haladtak, de a kilométeróra vadul pörgött.

Brasch Bence mielőtt „nyeregbe” szállt volna vidámabbnak tűnt, de a kétkerekű megijeszthette, mert elállt a szava, és a mosoly is leolvadt arcáról, inkább a koncentráció és az izzadság cseppek ültek ki a homlokára. Árpa Attila már előre kijelentette, hogy nyerni jön, ám akármilyen magas fokon is égtek Szabinával, képtelenek voltak hadba szállni Pordán Petrával és Szentgyörgyi Rómeóval, akik végül 5 perc alatt 4930 km-t letekerve magabiztos győzelmet arattak.

„Jó kis bemelegítés volt ez a színházi próbához, most rohanok is át. Utána azonban foglaltattam asztalt és egy gyertyafényes, ünnepi vacsorával lepem meg Lolát.” – mondta a biciklizéstől kipirult arccal Brasch Bence. „Munkáról még véletlenül sem ejtünk szót az asztalnál, csakis egymással foglalkozunk majd” – tette hozzá az énekes.

Árpa Attiláék családi körben, kislányukkal, Amirával romantikáztak a rövid, ám intenzív sportolás után.

„Semmi másra nem vágyunk, csak egy kis nyugalomra, és az otthon melegére” – mondta a Die Hard 5 hazai sztárja, Árpa Attila.

Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.
A szakdolgozatomat a Starbucks marketingkommunikációjából írtam. Két évvel később megcsörrent a telefonom, és egy hang azt mondta, hogy van egy szabad marketinges állás a márkánál.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése