TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Vadregényes fejlesztések Hegyalján

5638
Átadták Rakamazon a 660 millió forintból, uniós támogatással elkészült, Vízi Tanösvényt és a vízi kalandtúra induló és fogadóállomását, a Kis- és Nagyteknősbéka Házat.

A fesztiválterületet körbeölelő 2,2 kilométeres vízi tanösvény a Nagyteknősbéka Háznak nevezett, egész évben nyitva tartó látogató- és kiállítóközponttól indul, és a Holt-Tisza vidékének jellegzetes növény- és állatvilágát bemutató megállóhelyek érintésével a Kisteknősbéka Háznál ér véget. A vízi ösvényen 20 és 40 fő szállítására alkalmas elektromos meghajtású hajók közlekednek tavasztól. A fedett előterű, kilátóterasszal rendelkező Nagyteknősbéka Ház összesen mintegy 1200 négyzetméteren interaktív kiállítással fogadja majd a fesztivál ideje alatt, előtt és után Rakamazra érkező látogatókat. Az új épület 2013-tól a fesztivál beléptető csarnokaként is működik, így a Hegyalja Fesztiválon nincs többé konténerek előtti várakozás. És hogy mi köze a Nagyteknősnek Lemmyhez? Két évvel ezelőtt az épület alapkőletételekor a fesztiválozók úgy döntöttek, hogy egy Hegy’ beszámolót tartalmazó rakamazi lap, az első Hegyalja plakát és a 13 évvel ezelőtti fesztiválra szóló belépő mellett a négyszeres hegyaljás Motörhead legenda, Lemmy dedikált pengetője kerüljön az időkapszulába. Így lett a tiszai kalandok és a Nagyteknősbéka alfája is a Motörhead és Lemmy.

A Morotva-Tavi Vízi Tanösvény másik megállója, a szintén csütörtökön átadott több mint 250 négyzetméteres Kisteknősbéka Ház, ahol a helyi álltavilágot ismerhetik meg a látogatók. Mellette az Ősmagyar Park kap helyet, ahol íjászkodni és szürkemarhákkal találkozni egyaránt lehet.

A jelenlegi beruházás részeként már 2011-ben elkészült a strand és kenukikötő, amely már az elmúlt két évben is nagy népszerűségnek örvendett mind a fesztiválozók, mind a rakamazi turisták körében.

Farkas Ernő, Rakamaz polgármestere elmondta, a Morotva-Tavi Vízi Tanösvény és a Teknősbéka Házak, valamint az Ősmagyar Park megnyitásától több mint 70 ezer új turista érkezésére számít a város a következő 3 évben. A fejlesztésnek köszönhetően 10 új munkahelyet hoznak létre a településen, és ez a szám, amennyiben a projekt második ütemére beadott pályázat is sikeres lesz, a következő szakasz megvalósításával tovább nő”.

„Az a több mint 80 ezer fesztiválozó, aki 2013. június 25-30. között a 14. Hegyaljára érkezik, minden más magyarországi fesztiválhoz képest kulturáltabb körülmények között bulizhat. Hogy a fesztiválkomfortot mennyivel növeli a beruházás, ezt már az érkezés pillanatában érezni fogják a hegyaljások.  A Vízi Tanösvény átadásával a fesztivál zöld programjai is újabb érdekességekkel bővülnek. Az ország egyik legzöldebb fesztiváljának első 2013-as programbejelentése pedig mi más is lehetne, mint a legújabb hegyaljás zöld élmény: hajós kalandozás a Holt-Tiszán.” – fogalmazott Bukovinszky Béla, a Hegyalja Fesztivál főszervezője.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése