TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Indul a karácsonyi szezon, amely hagyományosan a kiskereskedelem fő szezonja.

Az év utolsó hónapjára esik a háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásaiból származó összforgalom mintegy 10 százaléka a GfK Hungária háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásait monitorozó Háztartáspanel adataiból.

A decemberi vásárlások legfontosabb színhelyei egyértelműen a széles termékválasztékot, kedvezőbb árakat és akciókat kínáló hipermarket láncok, hiszen míg a teljes éves költés negyedét viszi el ez a csatorna, csak decemberben ez az arány 30 százalék fölé ugrik, azaz a háztartások decemberben minden három forintból egyet valamely hipermarketben hagyják a kasszánál. A drogériák számára szintén fontos időszak a karácsony, hiszen itt is kiemelkedő a decemberi forgalomnövekedés, elsősorban az ajándékba szánt pipere- és bőrápolási termékcsomagoknak köszönhetően.

Decemberben tehát magasabb a háztartások átlagos költése az év többi hónapjához képest, ám ez a növekmény évről évre kisebb. A 2006. év volt ebből a szempontból talán a legjobb, akkor mintegy 25 százalékkal költöttek többet a háztartások decemberben egy átlagos hónaphoz képest. Azóta viszont csökkenő, majd stagnáló ez a különbség, 2009-ben – a válság kirobbanását követő évben – volt a legalacsonyabb. 2011-ben 19 százalékkal haladta meg a decemberi összköltés a havi átlagot. „Az idei év karácsonyi szezonjára vonatkozó várakozások kapcsán a korábbi évek gyengébb-stagnáló számai mellett érdemes figyelembe venni azt a tényt is, hogy az első három negyedév összforgalma nem változott az előző év azonos időszakához képes. Ez azt jelenti, hogy kevesebb napi fogyasztási cikket vásároltunk, hiszen még az első kilenc hónapban mért közel 6 százalékos infláció sem jelenik meg forgalomnövekményként” – fejtette ki Vella Rita, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „Legjobb esetben is arra számítunk, hogy stagnál a decemberi növekmény mértéke, azaz a családok várhatóan 15-20 százalékkal költenek többet az év utolsó hónapjában egy átlagos hónaphoz képest” – vázolta a kilátásokat a szakember.

A háztartások decemberi teljes napi fogyasztási cikk költése közel 60 ezer forint, amiben természetesen az ajándékvásárlás egy része is benne van, hiszen a napi fogyasztási cikkek közül kerülnek ki olyan népszerű karácsonyi ajándékok, mint például a praliné, valamint a különféle kozmetikai és testápolási termékek, ajándékcsomagok.

Persze nincs karácsony szaloncukor nélkül, de milyen cukorral is díszítjük a karácsonyfát? Egyre nő az olcsóbb kimért szaloncukrok jelentősége, 2011-ben már a teljes eladott mennyiség felét tette ki. A háztartások átlagosan 2 és fél kilogramm szaloncukrot vásárolnak, és közel 3 százalékkal fizettek többet kilójáért, mint egy évvel korábban. A termékkategória vásárlása egyre inkább a hipermarketek és diszkontok irányába tolódik el. Továbbra is megdönthetetlen a zselés változat uralma: minden 10 kilogrammból 4 kilogramm a zselés ízesítésből kerül ki. Emellett a karamellás, a marcipános és a kókuszos cukorkák népszerűek még a magyarok körében, illetve előszeretettel vásárolunk vegyes ízeket tartalmazó csomagokat is, így minden családtagnak juthat a saját kedvencéből.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése