TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Az Év Társadalmi Befektetési Programja mellett a leginnovatívabb, a legsikeresebb, és a legnagyobb hatást elérő vállalati támogatási programokat díjazta a Magyar Adományozói Fórum.

A „MAF Partnerség.Hatás.Innováció. 2012” konferencián az üzleti, a non-profit és állami szektor támogatások iránt elkötelezett szakemberei vitatták meg a vállalatok és a civil szféra együttműködésének kérdéseit, valamint a vállalati önkéntesség jelenlegi gyakorlatát és lehetőségeit. Az esemény arany fokozatú támogatója a Provident Pénzügyi Zrt.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a rendezvény fővédnöke a díjátadón kiemelte: Ahhoz, hogy a társadalom megfelelően működjön, fontos az egyéni érdekek összehangolása a közérdek javára, ehhez pedig új típusú mentalitásra van szükség Magyarországon. A versenyképességet rövid távon például lehet az emberi erőforrások rovására javítani, de közép és hosszú távon kizárólag az emberi erőforrások megerősítésével lehet igazi gazdasági versenyképességet biztosítani. A társadalmi feszültségeket a politika egyedül nem fogja tudni kezelni, éppen ezért hosszútávon a civil és vállalati szférának sokkal autonómabbnak és aktívabbnak kell lennie. Fontos, hogy képesek legyenek nagyobb szerepet vállalni olyan társadalmi feladatok megvalósításában, melyek jelenleg kizárólag az állam felelősségi körébe tartoznak. Ehhez az állam partnerséget kínál a cégeknek.

MOL Tehetségtámogató Program 2011 - MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategória

A MAF Társadalmi Befektetések Díj a hazai vállalatok társadalmi felelősségvállalását elismerő szakmai díjak között az egyetlen, amely a CSR-hoz kapcsolódó tevékenységek közül a társadalmi befektetési programokra fókuszál, és a bírálat során előtérbe helyezi a társadalom és a vállalat számára megteremtett közös értékeket, az elért eredményeket és hatást. A májusban meghirdetett, a hazai vállalatok körében nagy érdeklődéssel kísért megmérettetésen összesen 32 vállalat támogatói programja indult.

A független bíráló bizottság döntése alapján a MAF Társadalmi Befektetések Díj négy kategóriájának idei nyertes pályázatai:

MAF Leginnovatívabb Támogatói Program Kategória:

  1. Erste Bank Hungary Zrt. - good.bee Social Enterprise Financing Program / Romani Design
  2. KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. - Hátrányos Helyzetűek Oktatása Program
  3. MOL Nyrt. - MOL Tehetségtámogató Program 2011

MAF Legsikeresebb Partneri Együttműködések Kategória:

  1. Vodafone Magyarország Zrt. - Vodafone a nők biztonságáért képviseletében
  2. JOBGROUP – REHABJOB
  3. KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. - Hátrányos Helyzetűek Oktatása Program

MAF Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program Kategória:

  1. MOL Nyrt. - MOL Tehetségtámogató Program 2011
  2. METRO Kereskedelmi Kft. - Express kiszállítás az áruházból a rászorulókig program
  3. AVON Magyarország Kft. - Aláírásgyűjtés a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállására emelésének parlamenti napirendre tűzéséért program

MAF Az Év Társadalmi Befektetési Programja Kategória:

1. KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. - Hátrányos Helyzetűek Oktatása Program

2. E.ON Hungária Csoport - E.ON Családi Foci Program

3. Magyar Cetelem Bank Zrt. - Cetelem Zöldsuli Program

A kategória győztesek mellett a Magyar Adományozói Fórum JUNIOR Különdíjban részesítette a Richter Gedeon Nyrt., „Richter Egészségváros” programját, és SENIOR Különdíjban a Budapest Bank, „Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért Alapítvány” támogatói programját.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése