TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Hangversenytermet újít fel a Praktiker

4667
A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hangversenytermét újítja fel a Praktiker a jótékonysági programja keretében.

A Praktiker május végén tette közzé felhívását a honlapján és Facebook közösségi oldalán, mely szerint félmillió forint értékű felújítást biztosít egy oktatási-nevelési alapítványnak. A támogatás magában foglalja a teljes körű tervezést és kivitelezést. A jótékonysági program célja az, hogy élhetőbb környezetet teremtsen a rászoruló intézmények számára, illetve közösségbe kovácsolja a Praktiker rajongóit és az adott alapítványok tanulóit, munkatársait.

A felhívásra 32 pályamű érkezett az ország különböző pontjairól, s több mint tízezren vettek részt a szavazásban. A támogatást – a pályázati kiírásban foglaltak szerint – a Praktiker annak az alapítványnak biztosítja, amelyik előbb éri el az 1000 szavazatot. Két héten keresztül lehetett volna voksolni az interneten valamennyi intézményre, amik képekkel és rövid szöveges üzenetekkel kampányoltak saját céljaik mellett. A nyertes pályázónak három nap alatt sikerült összegyűjtenie az 1000 szavazatot.

A nyertes a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola lett, akik a hangversenytermük felújítására pályáztak. A Praktiker csapata – a nyertes alapítvánnyal szoros együttműködésben – belsőépítésszel tervezteti meg a helyiséget, majd egy kijelölt kivitelezővel és önkéntesekkel együtt lát neki a renoválási munkálatoknak. A hangversenyterem felújításáról a Praktiker stábja felvételeket készít, amelyet az interneten közzétesz.

A Praktiker ezúton szeretné megköszönni valamennyi alapítványnak és szavazónak, hogy segítségükkel megvalósulhatott a Praktiker eddigi történetében egyedülálló aktivitással zajló jótékonysági program.

Helmut Newton munkásságára különleges, nagyméretű fotóalbuma, a SUMO bemutatása kapcsán már korábban felhívtuk a figyelmet, remélhetően kedvet csinálva olvasóinknak a Szépművészeti Múzeumban...
Viszonylag ritka, hogy lapunkban filmekkel foglalkozunk, bár nem is olyan régen éppen egy, az Uránia Nemzeti Filmszínházban futó,
Karácsony közeledtével, a keresztény kultúrkör másik nagy ünnepével - a Húsvéttal - ellentétben, ahol a feltámadás, az újjászületés megnyugvást és reményt keltő, de egyúttal a szenvedés, az áldozat szomorú és fájdalmas történéseire is emlékezünk.

Átalakuló struktúrák

Ügynökségi struktúrák alakulása a válság hatására.

© 2000-2013 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése