TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Szekszárd palackokban

4585
A nagy boros rendezvények mellett, ahol bőséges kínálatból válogathatunk, s Magyarországon kívül a világ más bortermelő tájai és szőlői is felfedezésre várnak, én nagyon kedvelem azokat a kóstolókat is, ahol csupán egy - hazai - szőlőfajta vagy borvidék palackjai kerülnek terítékre.

A változatossággal szemben, ilyenkor elmélyültebb, részletesebb összehasonlításra van lehetőségünk. Ezért is örülök minden évben a május érkeztének, mert a Károlyi Palota patinás termeiben hagyományosan ekkor mutatják be a szekszárdi borvidék legrangosabb termelői pincéik három meghatározó borát. Elismerve, hogy a közeli, s már jóval korábban az érdeklődés homlokterébe került villányi termőhelyeken valóban nagy borok születtek és születnek a mai napig, én személy szerint összetettebbnek elegánsabbnak, izgalmasabbnak találom a szekszárdi borokat, általában kissé hűvösebb, visszafogottabb, de ugyanakkor változatosabb tételekkel találkozhatunk erről a vidékről.



Mindjárt a bejáratnál most külön helyen kóstolhattuk a cannes-i rozé világverseny díjnyertes borait, ahol a nagyszerű magyar sikerek mögött 6 éremmel Szekszárd állt az első helyen. Dúzsi Tamás az egyik legavatottabb szakértője a műfajnak, aranyérmes 2011-es Cabernet savignon rozéja nekem túlságosan is szamócás, tutti-fruttis, egy túláradó gyümölcsbomba, az ugyan csak ezüstöt nyert Cabernet franc rozé 2011 már jobban tetszik gyönyörű hagymahéj színével. Az én ízlésemhez még közelebb áll a szintén ezüstöt nyert Gódor Attila tavalyi Kékfrankos-Merlot rozéja, a gyümölcs, a szamóca mellett itt összetettebb ízeket, illatokat is felfedezek.

 

 

Jöjjenek ezután a fuxlik, a rozék és vörösek közé ékelődött sillerborok, mintegy újjáéledt védjegyeként Szekszárdnak, elsőnek a stílus legnagyobb tapasztalattal rendelkező borászatától, a Heimann Családi Birtoktól. Az 50%-ban kadarkát, 40-ben kékfrankost és 10%-ban merlot-t tartalmazó tétel bőrös, animális, hordófűszeres illatokat mutat, kissé fanyar, savanykás ízvilággal, ami a Németh János Pincészet felerészben hordóban, felerészben tartályban erjedt – négyötödrészben kadarkából, egyötöd részben kékfrankosból készült - borára is igaz, itt azonban az illatokban nincs animális jelleg. A Posta Borház fuxlija kissé nehezen mutatja magát, de aztán illatos, fűszeres aromák jelennek meg, szappanosnak tűnő felhanggal, ízében érdekes módon a felerész kékfrankos és 35% kadarka mellett a maradék merlot lágysága a meghatározó, szép, izgalmas bor. Ez sajnos nem mondható el a Sebestyén Pince palackjáról, túlzottan savanykás íze, nehéz, fülledt, kénes illata egyáltalán nem tetszik.

Még nincs vége, olvassa tovább itt!!!

www.moff.hu

Helmut Newton munkásságára különleges, nagyméretű fotóalbuma, a SUMO bemutatása kapcsán már korábban felhívtuk a figyelmet, remélhetően kedvet csinálva olvasóinknak a Szépművészeti Múzeumban...
Viszonylag ritka, hogy lapunkban filmekkel foglalkozunk, bár nem is olyan régen éppen egy, az Uránia Nemzeti Filmszínházban futó,
Karácsony közeledtével, a keresztény kultúrkör másik nagy ünnepével - a Húsvéttal - ellentétben, ahol a feltámadás, az újjászületés megnyugvást és reményt keltő, de egyúttal a szenvedés, az áldozat szomorú és fájdalmas történéseire is emlékezünk.

Füst vagy láng?

Közösségi praktikák haladóknak Szabó Ákos country manager Think Digital Hungary

© 2000-2013 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése