„Csak két nevezést adtunk be, de bíztunk benne, hogy ezek bekerülnek a legjobbak közé. Azonban mind az integrál kampány, mind a rendezvény kategória nagyon erős, mindkét esetben több mint 10 alkotás van még versenyben és valóban kiváló megoldásokkal. Így továbbra is szorítunk” – emelte ki Hajnal Tamás, a Human Telex Reklámügynökség stratégiai és kreatív igazgatója.
Az Arany Ászok Aranypéntek kampánya egy a piacon egyedülálló volumenű és karakterű programként indul el tavaly, amely nem csak a márka számára hozott megújulást, hanem a Horeca szektorra évek óta jellemző negatív sörfogyasztási trend megfordításához is jelentősen hozzájárult. Az Elismerés napjaként fémjelzett és jelentős, „Pohár áráért korsó” kedvezményt ígérő Aranypéntek a teljes kommunikációs palettát kiaknázta: imázs szpot, rádióreklám, valamint országos sajtókampány mellett a lokális megszólításért különleges, helyi citylight hirdetések, online söröző kereső és innovatív eladáshelyi reklámanyagok feleltek.
A kampány ügyfélkapcsolati vezetője Bayer Ákos, a művészeti vezetője Balogh Miklós, a vezető szövegírója Nagy László volt. A nevezésben a Human Telex partnere a Mindshare Médiaügynökség volt.
2012. március 14-én, a Vam Design Center mintegy 700 fős közönsége előtt léptek este a színpadra a hazai élvonal legjobb rap és slam poetry előadói a Red Bull Pilvaker forradalmi szavalóversenyen. „A teltházas rendezvény helyszínválasztása, a dramaturgiája, a színpadi kiegészítő produkciók, valamint a hang és fénytechnika is mind hozzájárultak a különleges, a mai és az 1848-as fiatalok között hidat kovácsoló kulturális esemény sikeréhez” – emelte ki Soproni István, a Human Telex Reklámügynökség rendezvényigazgatója.
Közösségi praktikák haladóknak Szabó Ákos country manager Think Digital Hungary
© 2000-2013 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése