TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Kezdődik az Urbitális Majális!

4358
A 2008 óta megrendezésre kerülő májusi rendezvénysorozat idén több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyein.

A civileket, a városért tenni akaró és szerető szervezeteket, szakembereket, művészeti társulatokat tömörítő urbanisztikai majális szervezői hisznek abban, hogy Budapest nem elsősorban házak összessége, nem csupán épített környezet. Bár Budapest csodaszép, de a város valódi báját „szelleme” adja. Ennek megismeréséhez pedig a városi legendák, sztorik, mítoszok, a városi kultúra, az itt élők segítenek hozzá.

Ezek a gondolatok adták az inspirációt, hogy a szervezők idén is ablakot nyissanak a városi világra, megmutassák, ami nem látszik. Idén pedig ehhez Budapest életének meghatározó mozgatórugóit, a kreativitást és designt állították fókuszba.

A kaleidoszkópszerűen összegyűjtött programokon keresztül májusban tehát megmutatkozik a kreatív város és az is, ami a felszín alatt van! A kínálat pedig rendkívül széles: szakmai események, konferenciák, utcai performanszok, koncertek, szabadtéri majálisok, kiállítások várják az érdeklődőket egy hónapon át!

Az Urbitális Majálist koordináló Urbanissimus Klub idén három kiemelt központi eseményt is kínál a budapestieknek és az ide látogató külföldieknek. A szakmai érdeklődőket május 2-án a tematikus utcákról szóló ingyenes TÉRKÖR konferenciára és workshopra, május 25-én pedig a WeLoveBudapest közreműködésével megrendezésre kerülő Kreatív Konferenciára várják a Design Terminálba.

Emellett az idén első ízben, hagyományteremtő céllal kerül megrendezésre a Belvárosi Majális és Nassoló Napok fesztivál, amely 4 napon keresztül az Erzsébet téren kínál kellemes pünkösdi és gyermeknapi kikapcsolódást május 25-28 között.

Helmut Newton munkásságára különleges, nagyméretű fotóalbuma, a SUMO bemutatása kapcsán már korábban felhívtuk a figyelmet, remélhetően kedvet csinálva olvasóinknak a Szépművészeti Múzeumban...
Viszonylag ritka, hogy lapunkban filmekkel foglalkozunk, bár nem is olyan régen éppen egy, az Uránia Nemzeti Filmszínházban futó,
Karácsony közeledtével, a keresztény kultúrkör másik nagy ünnepével - a Húsvéttal - ellentétben, ahol a feltámadás, az újjászületés megnyugvást és reményt keltő, de egyúttal a szenvedés, az áldozat szomorú és fájdalmas történéseire is emlékezünk.

Fesztiválok - élmények

Kerekasztal-beszélgetés

© 2000-2013 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése