Az estének az ügynökség újraálmodott és ízlésesen átdizájnolt, vadonatúj irodája adott otthont, amely szintén e rendezvény keretei között debütált a nagyérdemű számára.
A programot Jakab Zsolt, a cég kreatív vezetője moderálta, aki egy rövid bevezetőben beszélt a Republic iránt érzett, jó értelemben vett elfogultságáról, majd kifejtette, hogy az ügynökség ereje a rendkívüli csapatmunkában valamint abban rejlik, hogy időről időre képesek megújulni, és a piac adta új kihívásokhoz alkalmazkodni. Beszédét a többek között Cannes Golden Lion-nal is díjazott cég 15 éves történetét bemutató kisfilm kísérte.
Tuza Norbert (Republic - key account manager) és Szűcs Ervin (Weber Shandwick - közép-kelet-európai régiójának ügyvezetője)
Ezt követően Barna Tamás, a cég egyik alapító tulajdonosa szólt néhány vezetői szót, majd Szabó Simon filmes szakember lazított a nyakkendőn és anekdotázott a Republic kalandos múltjáról, a Fabricius Gáborral készített London Expedíció című, első magyar online reality road trip sikereiről.
Simon Krisztián, a Marketing és Média főszerkesztője is szót kapott, aki sajnálkozva mesélt a végül publikálatlan címlapról, amelyen Fabricius az ötletfarm gazdájaként szalmakalapban került lencsevégre.

Szekeres Dénes (Tivoli Filmprodukció - ügyvezető igazgató) és Jakab Zsolt (Republic Group - Head of Creative)
Ezután Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület elnöke mesélt az ősidőkről büszkén konstatálva, hogyan is fejlődött a szakma meghatározó szereplőjévé a kezdetben aprócska vállalkozás. Szót ejtett a nagysikerű Brand Festival létrehozásáról is, amely megváltoztatta a magyar reklám világot, hisz útjára indította a brand alapú gondolkodásmódot Magyarországon. A rövid, de annál velősebb mondandók sorát a Republic egyik kiemelt ügyfele, a Bonbonetti vezérigazgatója, Sánta Sándor zárta atipikus, baráti hangvételű, rendkívül sikeres együttműködésüket taglaló mondataival.
A beszédeket felhőtlen szórakozás és egy 1 méteres szülinapi torta követte, amelynek túlméretei miatt kissé szűkösnek bizonyult a bejárat.

Ajándék a Brokernet-től: torta Barna Tamással és Fabricius Gáborral
A szervezők igényessége minden aspektusból figyelemreméltó volt. A hangulatért a Szimler Bálint által megálmodott Kodály Method keretein belül működő, Fixi 4 formáció felelt. A Republic irodája egy estére a ’Budapesti Soho’ központjává változott: a recepció pultját a Fruccola frissítő gyümölcslevei színesítették, a mennyei falatokat a Momotaro tálalta, a desszerteket a Dzsem készítette, a bor különlegességeket az Innio sorakoztatta fel, a koktélokat pedig a Boutique bár mixerei dobálták.
Közösségi praktikák haladóknak Szabó Ákos country manager Think Digital Hungary
© 2000-2013 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése