Varga Imre Londonból tért haza, hogy a Noguchi Porter Novelli ügyfélmenedzsere és vállalati kommunikációs praxisvezetője legyen.
A szakember 2007-től a Grayling budapesti, majd 2010-től londoni irodájában dolgozott tanácsadóként, ahol elsősorban energetikai és pénzügyi vállalatok pr-munkáját irányította. Korábbi ügyfelei közé tartozott a Nabucco gázvezeték-projekt, a nukleáris üzemanyagok előállításával és forgalmazásával foglalkozó TVEL, az Erste Group és a Bombardier. Jelentős tapasztalatot szerzett regionális kommunikációs programok koordinálásában olyan multinacionális ügyfelek számára, mint az ACE European Group biztosító, a General Electric, valamint a BASF.

A Noguchinál az ügyfélmunka mellett elsősorban a klasszikus vállalati kommunikációs tanácsadói terület további erősítése, valamint a Noguchi és a Porter Novelli regionális megbízásainak koordinálása illetve bővítése lesz a feladata.
Varga Imre 2005-ben a General Electric hazai leányvállalatánál gyakornokoskodott, majd egy évet töltött Kuala Lumpurban az Institute of Public Relations Malaysia és a Public Bank Malaysia munkatársaként. 2006-ban végzett a Budapest Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán Public Relations szakirányon, 2010-ben pedig a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságszociológia szakirányán másoddiplomázott.
Átalakuló struktúrák from BTL Labor TV on Vimeo.
Ügynökségi struktúrák alakulása a válság hatására.
© 2000-2012 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hírek küldése