TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Néhány nap az Év Sportolója gáláig

3801
A Ringier és a Felix Promotion Menedzseriroda által jegyzett Év Sportolója verseny február 9-én egy nagyszabású gálával zárul. Február 3-án 12 óráig szavazhat még a közönség.

Az Év Sportolója közönségszavazásos verseny hajrájához érkezett, de már így is több mint 800 ezer szavazat jött az indulókra. A legjobbaknak járó díjakat február 9-én, nagyszabású gálaest keretében vehetik majd át a győztesek. Addig a pillanatig azonban titok övezi többek között azt is, hogy a Ringier Kiadó és a Felix Promotion Menedzseriroda szervezésében zajló megmérettetésen melyik sportkampány lesz a befutó.

Február 3-án 12 óráig szavazhat még a közönség az Év Sportolója verseny jelöltjeire, köztük a legjobb sportkampányokra. Most már a voksolók nem láthatják a szavazás eredményét: az első három helyezettet fantomkép takarja, és pusztán a tabella százalékos arányai publikusak. Hogy végül melyik, a sporttal kapcsolatos promóciót szervező, reklámot forgató márka vagy sportrendezvény csapata örülhet az első helynek, arra csak február 9-én, a Symbol Budapestben szervezett díjátadó gálán derül fény.

„Ez az igazán izgalmas része a versenynek, hiszen láttunk már olyat, hogy utolsó pillanatban fordult az eredmény. Az Év Sportkampánya kategória szavazása egyébként eddig is érdekesen alakult, majdnem hogy igazzá vált a mondás: az utolsókból lesznek az elsők.  De mivel még most is csak 5 százalék vagy annál is kevesebb a különbség az egyes jelöltek között, így még bármi elképzelhető” – mondta Rácz Felix, a Felix Promotion Menedzseriroda vezetője.

Az utolsó, még nyílt pillanatban a T-Home  Vivicitta futóversenyhez kapcsolódó, A Nagy Futópárbaja állt az élen, de dobogós volt a Divízió I-es Jégkorong Világbajnokság – Jégre visszük a világot! aktivitása, valamint a Nemzeti Vágta kampánya is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Arany Ászok amatőr fociklub, a Borsodi Sör - Sörözz a csapatodért! és a SPAR  Jó Döntés! kampánya, vagy akár a Monster energy Fridge Festival, illetve a Gyulai István Memorial rendezvényekhez kapcsolódó kommunikáció ne kerülhetne be a legjobbak közé.

Az azonban már biztosnak látszik, hogy a megmérettetés körüli érdeklődés meghaladja még a tavalyit is: ez nem csak a szavazatok magas – már most több mint 800 ezres – számában, hanem a nagy médiaérdeklődésben is megmutatkozik.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy még egy héttel meghosszabbítják a nevezési határidőt. A végleges időpont május 20-a, éjfél.
A szervezők célja, hogy megtalálják Magyarország legyszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait.
A pályázatra bármely olyan rajzzal lehet pályázni, amelyben visszatükröződnek a következő szavak: „chocoMe, show, USA”. Lehet színes vagy fekete-fehér, festmény vagy grafika, egyszerű vagy absztrakt, kicsi vagy nagy.

Toronymagas élmények

A telekommunikációs ágazatnak a klasszikus eseménymarketinget kell összehoznia a digitális világgal, hogy elérje a fiatal célcsoportot.

BTL Labor TV

© 2000-2012 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hírek küldése