TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Elkezdődött a Design Hét

3046
Jó hír a kortárs formatervezés iránt érdeklődőknek: immár nyolcadik alkalommal elkezdődött a Design Hét. Száz esemény, 150 együttműködő és 72 dizájnbolt várja őket.

Nyolcadik alkalommal veszi kezdetét a Design Hét, de először az immár működő Design Terminál épületében tekintett vissza a múltra a rendezvénysorozat egyik szervezője, Bendzsel Miklós. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke elmondta: idén 100 eseménnyel, 150 együttműködővel és 72 dizájnbolttal közösen dolgoznak azon, hogy a Design Hét egyesítse a kortárs formatervezés iránt érdeklődőket.

A budapesti Design Terminál Couleur local című kiállítása, amely a Design Hét 2011 pénteki kezdőnapján nyílt meg, harminc európai nemzet "helyi színeit", azaz jellemző dizájntermékeit - például színvakok által is használható színes ceruzákat vagy a brit trónörökös esküvőjére reflektáló dísztárgyakat - vonultatja fel .

Mint Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára emlékeztetett, a Couleur local már a második nagyszabású tárlat a mindössze három hónapja megnyílt Design Terminál életében.

A dizájn jelentőségét méltatva a politikus elmondta: a KIM is azon kíván dolgozni, hogy a magyar formatervezés meg tudja állni a helyét a nemzetközi dizájnvilág komoly versenyében. Ebben segítheti a tervezőket a júniusban zárult magyar EU-elnökség alatt elfogadott uniós szabadalmi egyezmény is, amely a szellemi tulajdon biztonságát adja meg a szakmának - hangoztatta.

A Design Hét kurátora, Halasi Rita Mária elmondása szerint mind az idén Couleur locale címmel meghirdetett rendezvénysorozat, mind a Design Terminál hasonló címmel megnyíló kiállítása arra a kérdésre kereste a választ, hogy vannak-e a magyar dizájnkultúrának olyan sajátos vonásai, amelyek egyedivé teszik azt a nemzetközi vizuális kultúrában. A választ az adhatja meg, ha nemzetközi kontextusba helyezzük a magyar formatervezést - vélekedett.

Szépvölgyi Viktória, a Couleur locale kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta: Izlandtól Görögországig minden európai országban kerestek egy-egy társkurátort, aki segített kiválasztani az adott nemzet dizájnkultúrájának három-három friss és jellemző termékét.
A görögök például képesek voltak görbe tükörből nézni saját gazdasági válságukat: a Görög krízis című animációs film kísérőjeként így lettek az ión oszlopfőkből súlyzók, az antik büsztökből pedig gyertyák. A franciák nemzeti konyhaművészetükre reflektáltak azzal, hogy kuktasapka formájú lámpákat küldtek, míg a környezettudatos finnek szövött papírszőnyeggel és újrafeldolgozott fából készült dizájnszékkel vesznek részt a kiállításon.
Társadalmi problémát segít megoldani a luxemburgi Jailbird kollekció: a könnyen elkészíthető táskákat elítéltek gyártják, akik ezzel a munka világába térnek vissza. A brit trónörökös esküvője nem a dizájnról lesz emlékezetes, de a helyi formatervezők természetesen feldolgozták a témát "Köszi a szabadnapot" vagy "Én is lehettem volna" feliratú dísztányérok formájában.

A befogadó dizájn szép példája az a portugál színesceruza-készlet, amely ráfestett kódrendszere révén színvakok által is használható, és csupán a tapintás segítségével is élvezhető a magyar Cocodice kockajáték.

Magyarországot a logikai játék mellett az Ivanka Beton színes térkőburkolata és egy jellegzetes, újjászületett márka, a Tisza cipő képviseli az Erzsébet téri Design Terminálban október 30-ig ingyenesen látogatható kiállításon. (MTI)

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése