TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Egyre több adófizető támogat személyi jövedelemadója felajánlható részével civil szervezeteket, az előző éveknél mégis kevesebb pénz folyik be.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal néhány napja hozta nyilvánosságra az 1%-os felajánlások összesített eredményeit. 2011-ben a felajánlások teljes összege közel 9 százalékkal, vagyis majdnem egymilliárd forinttal csökkent, így alig érte el a 9 milliárd forintot. A világgazdasági válság és az SZJA-kulcsok változása nyomán tapasztalható csökkenő tendencia ezek szerint tartósnak bizonyul, hiszen már 2010-ben is kisebb összeg került a szervezetekhez 2009-hez képest, igaz akkor a különbség „csak” 2,5 százalékos volt. „A 2011-es évben mindegyik szervezettípus kevesebb támogatást kapott – 5,6 százaléktól akár 41 százalékos csökkenés is kimutatható a felajánlott összegben a tavalyi évhez képest” – hívta fel a figyelmet Miha Tamás, a civil szervezetek kommunikációjával foglalkozó Human Dialog Kft. ügyvezetője.

Több támogató, ugyanannyi szervezet

Az eredmény ellentétes folyamatok eredőjeként alakult ki, hiszen ismét 5 százalékkal bővült a civileknek felajánlható SZJA 1%-ról rendelkező adófizetők köre. Miha szerint a civil szféra számára az üzenet egyértelmű és egybevág a készülő új civil törvény csapásirányával: a jövőben a nonprofit finanszírozás sikerének záloga a több lábon állás és a tudatos kommunikáció lesz. Az 1% és a pályázati források mellett nagyobb szerepet kell, hogy kapjon az adománygyűjtés, a magánszemélyek bevonása a civil szervezet támogatói körébe.

A szűkülő 1%-os források megszerzéséért a civilek fokozott kommunikációs aktivitással küzdöttek a tavaszi adóbevallást övező 1%-os kampányidőszakban. „A kampányeszközök között egyre nagyobb hangsúlyt kap az online média. Az ügyesen kommunikáló civilek akár kiugró sikereket is elérhettek az 1%-os kampányban. Ügyfeleink között akad olyan alapítvány, amely idén megnégyszerezte tavalyi bevételét” – tájékoztatott a Human Dialog ügyvezetője.

A NAV most szeptemberben az összesített statisztikát publikálta, illetve egyenként tájékoztatta az érintett civil szervezeteket a várható bevételeik nagyságáról. A teljes SZJA 1% szervezetekre elosztott eredménye azonban csak jövő januárban válik majd mindenki számára elérhetővé, és akkor veszi majd kezdetét a kampány az adócsökkentések okán minden bizonnyal ismét zsugorodó SZJA 1%-kokért.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy még egy héttel meghosszabbítják a nevezési határidőt. A végleges időpont május 20-a, éjfél.
A szervezők célja, hogy megtalálják Magyarország legyszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait.
A pályázatra bármely olyan rajzzal lehet pályázni, amelyben visszatükröződnek a következő szavak: „chocoMe, show, USA”. Lehet színes vagy fekete-fehér, festmény vagy grafika, egyszerű vagy absztrakt, kicsi vagy nagy.

Marketing kifelé! (Vagy befelé?)

Megtekinthető a BTL Labor Konferencia nyitó előadása!!!

BTL Labor TV

© 2000-2012 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hírek küldése