Ésik Róbert, a gép-gép közötti kommunikáció fejlesztésével is foglalkozó Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója Budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, ha a tendencia nem változik, akkor a számítások szerint 2020-ra mintegy 280 milliárd eurós lesz az M2M piac. 2014-ig a mobiltelefonos rendszerhez kapcsolódó M2M megoldásokra épülő vállalkozások megközelítőleg 250 millió telepített eszközzel elérik a 35 milliárd eurós forgalmat.
Az ügyvezető elmondta, az M2M (Machine-to-Machine) kommunikáció, más néven a tárgyak vagy intelligens eszközök internetje olyan technológia, ahol az eszközök összeköttetésben vannak egymással, adatokat osztanak meg saját állapotukról vagy tevékenységükről.
Az M2M legígéretesebb területei a közlekedés, az energiaszektor, az építőipar, az őrzés-védelem, a kiskereskedelem és az egészségügy.
A gép-gép közötti kapcsolat megkönnyíti egyebek mellett a villanyóra és gázóra leolvasást, a virtuális konferenciák tartást, illetve az egészségügyben az orvosok számára a betegek vérnyomás- és pulzus adatainak továbbítását. A gépkocsikba beépített M2M pedig baleset esetén automatikus vészhívást kezdeményez a tűzoltóknak, a rendőrségnek és a mentőknek.
Az ügyvezető szerint a cégek és szervezetek részben a hatékonyság növelése, részben pedig az új árbevételi források megszerzése miatt alkalmazzák az M2M technológiát.
Ésik Norbert elmondta, a megoldás iránt magyar cégek is érdeklődnek, több, például a közműszolgáltatás területén működő céggel is tárgyalnak az M2M alkalmazás bevezetéséről. Az M2M megoldásokat az hívta életre, hogy az ipari szférában is fontos, hogy az intelligens eszközök folyamatosan kommunikáljanak egymással.
Az alkalmazásfejlesztést támogatja az Európai Unió is: Magyarország például 2011 júniusában csatlakozott az európai egységes vészhívó-rendszer létrehozását szolgáló eCall törekvéshez. A közlekedési eszközökben elhelyezett eCall rendszer nemcsak az utasok, hanem a járművek által is aktiválható készülék, amely automatikus vészhívást indít. Az új technológia bevezetésének köszönhetően a városi területekre 40 százalékkal, vidékre mintegy 50 százalékkal gyorsabban érkeznek meg a mentők. (MTI)
Tényleg változik a fogyasztó? Vagy csak az eszközök? Higgadt helyzetkép – Hungary 2011
Macher Szabolcs, ügyfélkapcsolati és online értékesítési igazgató, R-Time.
© 2000-2012 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hírek küldése