TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szeptember 1-jétől Csíkné Dr. Kovács Klára.

A korábbi elnök, Dr. Mádi László tavaly július óta állt a szövetség élén. A 2010-es év sörpiaci trendjeit bemutató Éves jelentés ismerteti az elnöksége alatt elért eredményeket és a lezajlott változásokat. 

Csíkné Dr. Kovács Klára szakmai pályafutása az FMCG-szektorhoz kötődik, ahol kiskereskedelmi és gyártói vonalon is szerzett tapasztalatot. Különböző vezetői munkaköröket betöltve irányította többek között az Unilever cég értékesítési és kereskedelmi-marketing tevékenységét. Az utóbbi tíz évben tanácsadóként folytatta karrierjét, mely területen jelentős sikereket ért el szakmai képzési és felsővezetői coaching projektekben, stratégiai valamint taktikai támogatást nyújtva hazai és nemzetközi szervezeteknek. 

A korábbi elnök, Dr. Mádi László munkásságát a tagszervezetek nagyra értékelik. Elnökségének időszakára esett a sörszövetség által már 5. éve folytatott JÓFEJ (Józan Felelős Járművezető) program megújítása: a JÓFEJ nap meghirdetése, valamint a söripari új kereskedelmi kommunikációs kódex előkészítése. Emellett az ágazat – a környezettudatosságáról tanúságot téve – elindította az alumíniumdoboz visszagyűjtő rendszerének kiépítését.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy még egy héttel meghosszabbítják a nevezési határidőt. A végleges időpont május 20-a, éjfél.
A szervezők célja, hogy megtalálják Magyarország legyszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait.
A pályázatra bármely olyan rajzzal lehet pályázni, amelyben visszatükröződnek a következő szavak: „chocoMe, show, USA”. Lehet színes vagy fekete-fehér, festmény vagy grafika, egyszerű vagy absztrakt, kicsi vagy nagy.

Átalakuló struktúrák

Ügynökségi struktúrák alakulása a válság hatására.

BTL Labor TV

© 2000-2012 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hírek küldése