TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

132,5 millió tűzijátékra

2704
(MTI) Négy helyszínről tizenhatezer rakétát lőnek fel Budapesten augusztus 20-án, a félórásra tervezett tűzijáték alatt.

A felhasználandó robbanótöltetek száma több mint két és félszerese a tavalyinak, telepítésük a hét elején kezdődött, de lezárásra emiatt csak a Gellért-hegyen kell számítani.

A tavalyihoz hasonlóan az elsődleges kilövési terület a Dunán állomásozó három uszály lesz, amelyekből kettő a Margit híd és a Lánchíd között, egy pedig a Vigadó téri kikötővel szemben fog horgonyozni. A negyedik helyszín a Gellért-hegy, ahol a megszokottól eltérően nem a Citadellára, hanem a Szabadság-szobor elé telepítik a rakétákat.

A harminc perces műsor képi világában és aláfestő zenéjében fontos szerephez jut a Duna, illetve az elmúlt fél év magyar EU elnöksége. A tűzijátékot követően kapcsolják be a Parlament új díszkivilágítását.

A tűzijátékot gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárásban két cég, a Pyro-1 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a Mafracht Kft. közösen szervezi, az ő feladatuk a zenei kompozíció és logisztika biztosítása Budapesten, Debrecenben és Baján. A tűzijátékok összköltsége 132,5 millió forint.

Élő közvetítést az eseményről a Magyar Televízió, a Duna Televízió és az Rtl Klub sugároz.

A robogó-megosztás San Franciscóból indult 2012-ben, hogy aztán egy lassú indulási fázis után, 2016-17 tájékán berobbanjon a köztudatba. Ma több mint 30 városban, köztük Budapesten is sikeresen működik ilyen szolgáltató. A főleg Nyugat-Európában divatos közösségi közlekedési forma meghonosításának körülményeiről a blinkee.city magyar franchise tulajdonosát, Varsányi Tamást kérdeztük.
A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2018 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése