TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

A Herceg az utolsó percben érkezett

2565
(BTL.hu) A hétszeres Grammy–díjas amerikai pop-ikon, Prince a Sziget “nulladik” napján, augusztus 9-én a Nagyszínpadon eddigi pályafutásának legnagyobb slágereivel hódítja meg a közönséget.






A szenzációs hírrel alig több, mint két héttel a fesztivál előtt rukkoltak elő a Sziget szervezői.

“Tudjuk, hogy szokatlan ilyen későn bejelenteni egy ekkora sztárt, de a lengyel Open’er fesztivál, ahol július elején lépett fel Prince, olyan szerződést írt alá a művész menedzsmentjével, amely kizárólagosságot ígért nekik Európa ezen részén a 2011-es fesztiválévadra. Szerencsére a lengyel szervező cég, az Alter Art kész volt a kompromisszumra -– s ezért hálásak is vagyunk –, hiszen a támogatásuk nélkül ez a nagy show nem jöhetett volna létre. A lengyel fesztivál elkötelezett híve a zenének és a fesztiválok közönségének, ezért is álltak el a kizárólagosságuktól, nagy örömünkre, így – a régióban egyedüli koncertként – a mi rendezvényünkön is fellép Prince” – mondta Takács Gábor, a Sziget ügyvezetője.

Helmut Newton munkásságára különleges, nagyméretű fotóalbuma, a SUMO bemutatása kapcsán már korábban felhívtuk a figyelmet, remélhetően kedvet csinálva olvasóinknak a Szépművészeti Múzeumban...
Viszonylag ritka, hogy lapunkban filmekkel foglalkozunk, bár nem is olyan régen éppen egy, az Uránia Nemzeti Filmszínházban futó,
Karácsony közeledtével, a keresztény kultúrkör másik nagy ünnepével - a Húsvéttal - ellentétben, ahol a feltámadás, az újjászületés megnyugvást és reményt keltő, de egyúttal a szenvedés, az áldozat szomorú és fájdalmas történéseire is emlékezünk.

Fesztiválok - élmények

Kerekasztal-beszélgetés

© 2000-2013 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése