A 2011. június 24-re összehívott rendkívüli közgyűlés igazgatósági előterjesztésében – amely a BÉT honlapján jelent meg – az olvasható, hogy az Est Media gazdálkodására nem lenne jelentős hatással, ha a többek között a Sziget Fesztivált rendező Sziget Kft.-ben meglévő jelenlegi 51 százalékos részesedést nem növelnék tovább, vagy akár néhány százalékponttal csökkenne. Ezért a pakettért egyébként eddig 2,4 milliárd forintot fizetett a korábban econet.hu névre hallgató Est Media.
A rendkívüli közgyűlést részvényesi kérésre hívták össze azért, hogy azon elfogadják az Est Media reorganizációs tervét, aminek egyik lényeges eleme a Sziget Kft. akvizíció további sorsa.
A reorganizációra azért van szükség, mert a csoport hagyományos média tevékenysége tartósan veszteséges és az új piacokra már megkezdett belépés költségeit és az akvizíciókat nem tudja finanszírozni a társaság.
A reorganizációt az igazgatóság 2011. második és harmadik negyedévében tervezi megvalósítani.
Az Est Media a továbbiakban a fesztiválokat szervezető EMGEvent üzletágra koncentrál, újjászervezi a programajánló magazinokat (Pesti Est, Exit, Est Lapok) kiadó és terjesztő EMGPrint és az internetes EMGonline üzletágakat. A TimeOut Budapestet kiadó cégben lévő 80 százalékos részesedését vagy eladja az Est Media, vagy olyan mértékűre csökkenti, hogy az ne járjon finanszírozási kötelezettséggel.
A rádiós piacról már kivonult a társaságcsoport, míg a reklámokkal foglalkozó EMGIndoor üzletágat átszerveznék a logisztikai részleggel együtt.
A reorganizációs terv veszteségleírást is lehetségesnek tart és nagy mértékű létszámleépítéssel számol.
A társaságcsoport újjászervezése 600-650 millió forint friss forrást igényelne, de ilyen összegű forrásbevonásra – az előterjesztés megállapítása szerint – a magyar hitelpiac nem alkalmas. Az előzetes megbeszélések alapján a kötelezettségek egy részét új részvények kibocsátásával lehetne rendezni – olvasható a reorganizációs tervben.
Fesztiválok - élmények from VarnaiSzabolcs on Vimeo.
Kerekasztal-beszélgetés
© 2000-2013 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése