TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

Az Anderson viszi a Hell-t

1903
A Hell Energy meghívásos kommunikációs tenderén az Anderson Communications lett a győztes, amellyel az energiaital-gyártó cég tavaly óta működik együtt.

A Hell Energy Magyarország Kft. kommunikációs tevékenységének lebonyolítására írt ki pályázatot idén februárban. A nyertes ügynökség feladatkörébe tartozik a komplett stratégia kidolgozása, Pr-, CSR-, és BTL-akciók tervezése, kivitelezése, médiavásárlás, rendezvényszervezés, médiafigyelés és -elemzés, illetve a közösségi médiajelenlét biztosítása is.


A pályázat benyújtásának feltétele volt, hogy az ügynökség a gazdaság, a bulvár és a sport területén is széleskörű tapasztalattal rendelkezzen, ugyanis az energiaital-gyártó jelentős szerepet vállal a fiatal sporttehetségek felkutatásában és támogatásában. Ennek értelmében a győztes pályázó feladatkörének részét képezi a márka által támogatott versenyzők média megjelenéseinek menedzselése, valamint a szponzoráltak felkészítése a nyilvános szereplésekre.

A Hell Energy Drink Magyarország Kft. márciusban hirdette ki a tender eredményét, mely szerint 2011. április elsejétől korábbi ügynökségével, az Anderson Communications Kft.-vel kíván továbbra is együttműködni. A tenderen a nyertes mellett a Próbakő Kommunikáció, a Red Lemon és a Prime Time Communications vett részt.

A Hell márka Magyarországon született 2006-ban, jelenleg 24 országban, három kontinensen van jelen. A vállalkozás idén tavasszal egy 4,5 milliárd forint összértékű beruházás keretében, eddig külföldi bértöltésben megvalósuló termelésének döntő részét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón épülő üzemébe helyezi át.

A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.
Gondoljuk át, mivel tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő emberek boldogságához, és ennek megfelelően cselekedjünk a lehetőségeinken belül. Ha mindenki így tesz, sokkal jobb lesz a világ.

Gucci reklámfilm

:)))

© 2000-2017 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése