TÉNYEK, TRENDEK, TANULMÁNYOK...

(BTL.hu) 2010. november 24-én a Figyelő és a Heti Válasz összefogásával ismét megrendezik a Kötelező öngondoskodás konferenciát. A rendezvényen a témakör szakavatott képviselői vitatják meg, hogy miért fontos az öngondoskodás, a jövőbeli jólét, az egészség és a nyugodt időskor önkéntes megalapozása.






Magyarország két meghatározó gazdasági és társadalompolitikai magazinja a Figyelő és a Heti Válasz idén már hatodszor fog össze egy közös cél érdekében, idén ismét azért, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, mennyire fontos jövőbeli jólétünk, nyugodt időskorunk megalapozása. Idén új témakörrel bővül a konferencia, a magyar demográfiai folyamatokkal foglalkozó panellel. Az újítást három tényező indokolja. Egyrészt a generációs deficit, ami miatt a jelenlegi nemzedékeknek jóval erőteljesebben kell előtakarékoskodniuk idős korukra, mert a meg nem születő gyermekek miatt a következő nemzedékek közötti szolidaritás kényszerűen gyengülni fog. Másrészt az új kormány társadalompolitikájában a munkára ösztönzés mellett a népesedéspolitika a korábbinál lényegesen nagyobb hangsúlyt kaphat. Harmadrészt egy új tudományterület is megjelent, amely számszerűen mutatja ki a népesedési folyamatok gazdasági kárát vagy előnyét.

Emellett szó lesz a nyugdíjrendszert érintő legfrissebb kérdésekről, a nyugdíjkorhatár emeléséről, a magán-nyugdíjpénztári pillér átalakításáról, valamint arról is, hogy jól működik-e a hosszú távú megtakarításokra kitalált tartós befektetési számla, és mit kellene finomítani a szabályozáson. A konferencián bemutatásra kerülnek a legfrissebb nemzetközi kutatási eredmények is, amelyek megmutatják, hogy a gazdasági válság mennyire tépázta meg az állami nyugdíjrendszerekbe vetett bizalmat Kelet-Közép-Európában és Magyarországon.

A konferencián a tervek szerint előad, a kerekasztal-beszélgetésekben részt vesz többek között Dr. Farkas András, a Brokernet Holding vezérigazgató-helyettese, Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója, Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke, Vízkeleti Sándor, a BAMOSZ elnöke és Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.

A konferenciához kapcsolódik idén is a Figyelő és a Heti Válasz december 2-án megjelenő száma, melyekben a szerkesztőségek több oldalon azonos tartalommal foglalkoznak a konferencia témáival, hogy az öngondoskodás fontossága a lehető legtöbb emberhez jusson el. Ennek érdekében a lapok internetes honlapjaikon keresztül ingyenesen elérhetővé teszik öngondoskodás mellékletüket az érdeklődők számára.

A konferencia
részletes programja itt olvasható.

A robogó-megosztás San Franciscóból indult 2012-ben, hogy aztán egy lassú indulási fázis után, 2016-17 tájékán berobbanjon a köztudatba. Ma több mint 30 városban, köztük Budapesten is sikeresen működik ilyen szolgáltató. A főleg Nyugat-Európában divatos közösségi közlekedési forma meghonosításának körülményeiről a blinkee.city magyar franchise tulajdonosát, Varsányi Tamást kérdeztük.
A Google Ground létrehozásakor azt éreztem, hogy a tágabb értelemben vett szakmának adunk valamit, amiből mindenki profitálhat és egy igazi szakmai közösségi hely jön létre.
Nagy szakmai kihívás, hogy megértessük az emberekkel, az általunk képviselt minőségi szint nagyon jó ér-érték aránnyal párosul.

Budapest 4K

Gyönyörű film!

© 2000-2019 BTL.hu Telefon: 0620-9310-378 Hirek küldése